Úgy szokták mondani, hogy mindenkinek megvan a saját nyomora. És itt nem anyagi nyomorról beszélnék, hanem mindenféle más gondról, ami a nagybetűsben szembejön velünk. Mostanság velem olyan jön állandóan szembe, hogy a BOLDOGSÁG BELÜLRŐL FAKAD. Mondta is a férjem múltkor, hogy hihetetlen vagyok, nekem semmi sem jó:) Majd változtatok rajta. Akkor neki nem ezt válaszoltam...
A saját nyomorról jutott eszembe egy általam nagyra becsült anyuka megjegyzése: aki valami nem pozitívat gondol róla, csinálja azt amit ő, legyen az ő élethelyzetében, aztán hozzon ki az illető jobbat.... persze, nem biztos, hogy nem lehetne valami jobbat kihozni, de akkor is, mindenki fogja be!
Külföldre kell utaznunk. Persze csak két napról van szó, nem hetekről, de az én gyerekeim már most sírnak, nyávognak, hogy anya, ne menj el bla-bla-bla... Komoly furdalást tudnak okozni a lelkiismeretemnek.
Aztán van az, hogy télvíz idején nem lehet Ausztriába belépni hólánc nélkül. Az anyagiak szűkösek, elég kifizetni az üzemanyagot, így mi a fenéért kellene még hóláncot is venni erre az egy útra. De hát a Polizei megbüntet, ha megállít. A kedves párom megemlítette, hogy még ezt is el kell intézni (ha nem lenne még más dolgom is...)
Na gondoltam, kérek kölcsön én hóláncot! Kérdezgettem, telefonáltam, beletettem anyait-apait. Mondjuk azon, amit a telenornak befizetünk, kijött volna már egy olcsóbb hólánc. De hiába volt minden igyekezetem, senki sem tudott segíteni. Nincs és kész.
Hazajön este az én kedves, szerelmetes férjem, előadom neki a sztorit, hogy megkérdeztem boldog boldogtalant, de senkinek nincs kölcsönbe egy nyomorék hólánca. Erre mit válaszol? Szerintem egy földi halandó ki nem találná.
És kapcsolódva a bejegyzés elejéhez, itt lennék gespannt, kedves olvasó, te mit tettél volna az én helyzetemben!?
- Majd megnézem, lehet, hogy van a csomagtartóban.
(megjegyzem, szó nélkül elmentem lefeküdni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése