Jelentkezzen nálam, aki még sohasem tette fel gyermekének a "Hányszor kell még elmondanom?" vagy a "Neked hiába beszél az ember?" című nagy sikerű kérdéseket! Pedig nem szavakkal, példával nevelünk! Ezért is kell vigyázni egyes (kettes) rossz szokásainkkal, ha egyáltalán lehet, hisz a szülő is ember!
Nálunk ilyen kínos ügy kettő is van: az egyik az evés, a másik a rendszeretet. Hívhatjuk jelen esetben rendutálatnak.
Hiába is mondanám kedves csemetéimnek, hogy egyenek zöldséget, meg különböző főzelékeket, mikor apjuk szerint a hús az embereknek való étel. A káposztát meg egye meg a kecske vagy a nyúl!
Vetettem sóskát a kertbe, szeretik a gyerekek. Persze csak úgy nyersen. Ha mártást készítek belőle, meg sem kóstolják. Termett egy csomó, mit csináljak vele? Gondoltam lefagyasztom, ha jön anyukám ketten megeszegetjük. Leszedtem (egy óra), megmostam (egy óra), mire a fonnyasztásig jutottam, már a csajok aludtak. Hazajött az én drága férjem.
- Nézd, mennyi sóskát csináltam!
Mögém lép, belenéz a fazékba:
- Ja! Azt hittem szar!
Közöltem vele, vagy villámgyorsan startol a konyhából, vagy választ ad, ki neveli fel a három gyereket, amíg én börtönéveimet töltöm emberölésért.
A rendrakásos téma még kényesebb. Én képtelen vagyok mindent a helyére tenni. Aztán mikor megunom a kupit, elpakolok, megcsinálgatom. Igaz korántsem tudok olyan rendet varázsolni mint anyukám. Az iratok, a befizetett és befizetetlen számlák, adóbevallások, munkaügyi dokumentumok egy keszekusza halmot vagy inkább hegyet alkotnak. Ha valamit meg kell találni? Napokba kerül míg az egészet áttúrja az ember... (Pont ma is kerestem egy papírost, de felszívódott valahol.)
Leányaim sem jeleskednek a rendtartás terén. Íróasztaluk szokott úgy kinézni...
Történt egyszer, hogy valamit kerestem Flóra táskájában. Alját összegyűrt dolgozatok, különböző cetlik borítják. Ott kotortam, mikor egyszeriben valami nedves, furcsa dologba mélyedt ujjam. (mintha békát fognál hirtelen...) Ijedten rántottam ki kezem. Belenéztem a táskába, egy zöldes, barnás színű alma csücsült és nézett volna rám riadtan (ha lett volna szeme). Ordítottam mint sakál szegény gyermekemmel... hogy így trehány, meg úgy bla-bla, és most azonnal kimossa a rohadt hátizsákot!
A történet folytatásaként elmesélendő, hogy egy délután a zeneiskolába siettünk, de nagyon. Flóra ült az anyósülésen (Emese szerint "mamaülés"). Nekem meg nagyon csorgott az orrom, így kértem a Drágát, hogy kotorjon már a hátizsákomban egy pézsét! Kutatott egy ideig, aztán előhúzott egy zacskót, magasba emelte: benne egy darabka, összemancsinkálódott kakaós csiga.
- Anya! Mikor vetted ezt a csigát?
Kutattam az amúgy is törékeny emlékezetemben, de nem volt róla adat. Kész. Teljes megsemmisülés.
- És még ő csesz le engem, hogy ....
Tehát kedves szülőtársak, ne tépjük feleslegesen a szánkat! Nem érdemes:)
Hiába is mondanám kedves csemetéimnek, hogy egyenek zöldséget, meg különböző főzelékeket, mikor apjuk szerint a hús az embereknek való étel. A káposztát meg egye meg a kecske vagy a nyúl!
Vetettem sóskát a kertbe, szeretik a gyerekek. Persze csak úgy nyersen. Ha mártást készítek belőle, meg sem kóstolják. Termett egy csomó, mit csináljak vele? Gondoltam lefagyasztom, ha jön anyukám ketten megeszegetjük. Leszedtem (egy óra), megmostam (egy óra), mire a fonnyasztásig jutottam, már a csajok aludtak. Hazajött az én drága férjem.
- Nézd, mennyi sóskát csináltam!
Mögém lép, belenéz a fazékba:
- Ja! Azt hittem szar!
Közöltem vele, vagy villámgyorsan startol a konyhából, vagy választ ad, ki neveli fel a három gyereket, amíg én börtönéveimet töltöm emberölésért.
A rendrakásos téma még kényesebb. Én képtelen vagyok mindent a helyére tenni. Aztán mikor megunom a kupit, elpakolok, megcsinálgatom. Igaz korántsem tudok olyan rendet varázsolni mint anyukám. Az iratok, a befizetett és befizetetlen számlák, adóbevallások, munkaügyi dokumentumok egy keszekusza halmot vagy inkább hegyet alkotnak. Ha valamit meg kell találni? Napokba kerül míg az egészet áttúrja az ember... (Pont ma is kerestem egy papírost, de felszívódott valahol.)
Leányaim sem jeleskednek a rendtartás terén. Íróasztaluk szokott úgy kinézni...
Történt egyszer, hogy valamit kerestem Flóra táskájában. Alját összegyűrt dolgozatok, különböző cetlik borítják. Ott kotortam, mikor egyszeriben valami nedves, furcsa dologba mélyedt ujjam. (mintha békát fognál hirtelen...) Ijedten rántottam ki kezem. Belenéztem a táskába, egy zöldes, barnás színű alma csücsült és nézett volna rám riadtan (ha lett volna szeme). Ordítottam mint sakál szegény gyermekemmel... hogy így trehány, meg úgy bla-bla, és most azonnal kimossa a rohadt hátizsákot!
A történet folytatásaként elmesélendő, hogy egy délután a zeneiskolába siettünk, de nagyon. Flóra ült az anyósülésen (Emese szerint "mamaülés"). Nekem meg nagyon csorgott az orrom, így kértem a Drágát, hogy kotorjon már a hátizsákomban egy pézsét! Kutatott egy ideig, aztán előhúzott egy zacskót, magasba emelte: benne egy darabka, összemancsinkálódott kakaós csiga.
- Anya! Mikor vetted ezt a csigát?
Kutattam az amúgy is törékeny emlékezetemben, de nem volt róla adat. Kész. Teljes megsemmisülés.
- És még ő csesz le engem, hogy ....
Tehát kedves szülőtársak, ne tépjük feleslegesen a szánkat! Nem érdemes:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése