Szeretném felhívni minden kedves szülő figyelmét a gyermekével folytatott beszélgetés fontosságára.
Persze nem könnyű dolog ez, főleg ha csemeténk a hallgatag fajtából való. Azt mondta valami okos egyszer, hogy persze kérdezni is tudni kell. Mert az iskolából kijövet nyitnánk a szánkat: mi volt ma a suliban? - fel se tegyük, mert a válasz előre borítékolható: SEMMI. (szerintem tíz tanulóból tizenegy ezt mondja)
Ha érdemi információra vagyunk kíváncsiak utódunk iskolai életéből, ne azt kérdezzük, hogy hányast kapott matekból meg olvasásból (lehet, hogy nekünk ez a lényegesebb, de életkora előrehaladtával neki egyre kevésbé). Hanem mi is arra legyünk nyitottak (legalábbis trükkösen először), mi történt a szünetben, meg délután a játékidőben. (kisiskolásokról tudok csak beszélni/írni, nagyobb gyerekkel nem rendelkezem). Nálunk ez nagyon bevált. Órákat és ódákat tudnak zengedezni a játékról, meg hogy miket találtak ki, meg hogy a fiúk, meg a negyedikesek..... anyám, gondolná az ember, ez mind egy nap történései?
Persze, nekem szerencsém van, meg két olyan lánnyal vagyok megáldva, akik azon vesznek össze, melyik mondja előbb, s versenyeznek a jó sztorik elmesélésében.
Ha valakinek gyermeke néma mint a hal, egy-két cipőkanállal biztos tud kihúzni egy-két történetet a szünetből. Az órán nem is történik semmi különleges, de közöttük...
Ha mindezt megosztják velünk, mondjuk vacsora közben, nem a tévét bámuljuk bután. (nem értem, miért fontosabb a Híradó, mint a negyedikesek)
Hiába olyan fáradt már anyuka, hogy a szemei mint üveggolyóbisok merednek, akkor is kötelessége meghallgatni őket. Odafigyelve, s egy-két jó szóval vagy enyje-benyjével (pl. ha azt éneklik, hogy "jaj de szép a karácsonyfa, ragyog rajta a sok hulla") lereagálva. Így este lehet nyugodtan elaludni, nem a Micibabának mesélni az ágyban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése