Van úgy, hogy az embernek szar hete van....Mindenkivel előfordult már bizonyosan.
Mi úgy kezdtük, hogy a legnagyobb elkezdett köhögni egy éjjelen. Aztán folytatta a középső. Gondoltam, elég lesz egy gyenge köptető. Be is kanalaztam a szájukba rendesen, jókat mulattunk rajta. Ugyanis rá van írva a dobozra: Vigyázat! A gyógyszer jó ízű. Gyermekek elől elzárandó! Flóra szerint igen perverz gyerek lehet az, aki szerint ez finom. (ő nem így fejezte ki, de ez volt a lényege) Különben is ha elzárják, hogy lehet bevenni?
De a köhögés folytatódott. A pulmonológia éjszakás nővére elalélt volna két gyerekem hallatán. Emeltem a párnán egy szintet, nyalattam velük mézet, rágták a kristálycukrot. Zsófinak még erős takony is párosult mellé. Szegény nagyon odavolt. De míg az óvodában nem igazán vették komolyan az igazolás meglétét vagy nemlétét hiányzáskor, az iskolában nem lehet ilyet. Mivel én pedig orvoshoz csak a legvégső esetben viszem őket, maradt az "itthonápolás" reggel, délután, este, és mellé az iskolábajárás betegen. Köpköpjék csak tele az osztályt...
Persze a negyedik napon én is elkaptam az egészet. Ezt utálom, hogy te vagy legjobban oda, s küzggyé velük.
Természetesen minden reggel elkéstünk a suliból, mert alig bírtam felkelni, aztán a szokásos reggeli dolgok mellett kellet orrszívás, cseppentés, vitamin és a köptető.
A legnagyobb mártírmódjára megitta ezt a trutyit, Zsó viszont nem vevő erre. Neki ez már kiskora óta csak hisztivel megy. Persze a végén megissza, csak kell az előjáték, hisz a szex is úgy az igazi.
Reggel hétnegyvenkor, dagadt mandulával kinek van kedve a pettinghez? "Nagy betegségemben" arra lettem figyelmes, hogy a gyermeket édesapja rángatja, s olyan dolgokat vág a fejéhez, amelyeket szerintem ő maga sem gondol komolyan. Én voltam a hülye, olyan szarul éreztem magam, hogy nem volt kedvem nekem veszekedi a gyerekkel. Az lett a vége, hogy az én ölemben, hüppögve itta meg a gyogyószert, s még az iskolában is szipogott, amiért apa annyira csúnyán veszekedett vele. Ezért meg olyan lelkiismeretfurdalásom lett, hogy egész nap itthon bőgtem, hogy szegény beteg csemetét még a szülei is csak cseszegetik...
Na itt már elég is lenne a történetből. A gyerekek jobban lettek, én egyre szarabbul.
Szerda este mindenkit hamar ágybaparancsoltam, nem bírtam már....
Csütörtökön meg szülőire kellett menni. Egész nap úgy fájt a fejem, hogy féltem egyszercsak élien kikandikál a koponyámon és az agyamat vagy már fel is falta, vagy felajánlja valami olcsó macskakajába. Mire este fél hétkor hazaértem... nem is mondom, apa alig várta, ment vissza dolgozni... senki nem csellózott, nem hegedült, de legalább vacsoráztak. Nem érdekel, gondoltam. Akkor Zsófi a kanapén ültében rám nézett, s görbült a szája, hogy ő...tekintete olyan volt mint a vadászfegyverrel szemező Bambinak, hogy ő, hogy ő ma nem pakolta be az énekcuccát és kapott egy feketét. De akkor már zokogott, hogy ne haragudjak! Dehogy haragszom, nagyon szeretlek! - mondtam neki. De hiába, csak hajtogatta, hogy ő egész délután sírt, mert azt hitte, haragudni fogok rá.
Eszembejutott, mikor megkaptam életem első feketepontját. Egész délután nem mertem elmondani, annyira féltem s bántott a lelkiismeret. Mit fognak szólni? Aztán este álltam az olajkályha és az ágy között, s sírva mondtam, hogy kaptam egy feketét (pontot nem kávét). Anyukám s apukám is nevetett, s biztosítottak, hogy semmi baj. (kár, hogy 16-17 éves koromban nem így csinálták)
Az én lányom is vigasztalhatatlanul sírt. A kanapéra roskadtam mellé, átöleltem s együtt sirattuk a feketét és az egész elbaszott hetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése