Az elmúlt hétvégén a két nagy elutazott. Nene és Guszti pénteken vitték, vasárnap hozták őket. Legalább pihenhetsz, jegyezte meg valaki. Ja - gondoltam.
Nem tudom, milyen lehet egy kezdődő gyomorfekély. Mondtam is a nővéremnek a telefonban, hogy tiszta beteg vagyok, hogy nincsenek itt. Ő meg azt válaszolta, hogy ez csak a kezdet, majd ha kamaszok lesznek.... (erre azért igyekszem még nem gondolni)
Milyen találó a rádióban a műsorcím: "Vendég a háznál"...
Beszélgettünk múlkor a férjemmel (szökőév van), hogy végülis az a célja az egésznek (itt az egész, a gyermeknevelésre vonatkozik), hogy lélekben egészséges, önálló életre képes lényeket adjunk a világnak. És adott pillanatban majd ők szépen "kirepülnek", mi meg szépen nézzük őket. Persze ezt a férjem fogalmazta meg, én meg ott szipogtam, hogy ja, ja. Fromm is ezt mondja (Erich Fromm: A szeretet művészete), hogy elengedni kell tudni, akkor szereted igazán.
S így belegondolván, milyen könnyű szeretni egy kétévest, akin befosol, olyan aranyos (Flóra szerint "olyan cukííí"). Azért ennél egy kicsit nehezebb egy tizenhétévest, akinek a tányérba belelóg a haja, (ha szólsz neki, visszaszól, hogy ne cseszegess má'), hétvégén pia- és cigiszagúan jön haza éjfél helyett háromkor (lehet, hogy a cipője le is van hányva, persze nem ő volt).
Miközben téged szétfeszít az ideg, hogy hol lehet, melyik árokban fekszik kirabolva, ő meg valamelyik kocsmában táncol az asztal tetején. De beleszólni durván, szent beszédet mondani ekkor már nem nagyon lehet, legalábbis szerintem, mert csak ellenállást válthatunk ki. Hát...
Múltkor beszélt egy hölgy a rádióban, a kamasz lányáról, aki úgy kezdte, hogy telelövette magát mindenféle pirszinggel, meg nem tanult. Valami nagyon vallásos család lehetett, igaz későn kapcsoltam be a rádiót... A közepe az lett, hogy a lánya elköltözött valami nagyon gáz pasival, meg dolgoznia kellett, mert kimaradt az iskolából. Az a higgadtság, amivel ezt az anya elmesélte, hát az igazán tiszteletreméltó volt. Mindig azt mondta a lányának, hogy bármikor hazajöhet, ők szívesen látják, de az ő élete, az ő döntése. (persze bevallotta, hogy ő is "meghalt" belül minden egyes alkalommal, amikor találkoztak, és csak a hit és Isten segítette ezen túl) A vége meg az lett, hogy a lányban valami megérett vagy benőtt a feje lágya, rájött, hogy a pasi gáz, ő nem akar ilyen életet, tanulni kezdett s félig-meddig hazaköltözött, meg hepiend. Mindegy is a vég, a hátam borsózott ahogy az édesanya mindezt elmesélte. (s közben azért elgondolkoztam, hogy én mi az eget csinálnék)
S az igazi lényeget is elmondta a lányának, hogy nagyon szeretni, s nem tud olyat csinálni, hogy ő ne szeretné... s mindig ott fog állni mögötte, s rá mindig számíthat, bármi is történjék. (hát ez az anyukák igazi feladata, a kakis pelenkákon túl)
Hát szerencsére az enyémek hazajöttek, ugrottak a nyakamba mintha már két hete nem találkoztunk volna. Nagyon jól érezték magukat, ennek én őszintén örülök, de annak még jobban, hogy van még egy-két nyugodt évünk a kamaszkorig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése